Bagaméri Zsófia – Stikrád Flóra: TikTok algoritmus és szélsőséges tartalmak

3.2 Összeesküvés-elméletek, mint szélsőséges tartalom

A kutatásunk következő részében az összeesküvés-elméletek és szélsőségesebb tartalmak megjelenését vizsgáltuk és a korábbiakhoz hasonlóan arra voltunk leginkább kíváncsiak, hogy mennyire könnyen kerülhet egy felhasználó bele egy véleménybuborékba, továbbá, hogy valójában milyen könnyen lehet ezekből kikerülni. Egy teljesen új felhasználói fiók létrehozását követően a következő címszavakra kerestünk rá a TikTokon: chemtrail, vaccines és deep state. A korábbiakhoz hasonlóan, mindegyik esetben az első három ajánlott videó megtekintése után, egyiket likeoltuk mindhárom témából, majd ezután újraindítottuk az algoritmust.

 A chemtrail keresőszó használatával az első három videóból kettő volt olyan tartalom, amely ténylegesen az esetleges összeesküvés-elmélettel foglalkozott, a harmadik inkább vicces hangvételű volt, mintsem komoly véleménynyilvánítás. Mindkét kritikus tartalom a globális felmelegedéssel hozta kapcsolatba a chemtrail felhasználását, miszerint az anyagot alapvetően arra hozták létre, hogy a felhőket bepermetezzék vele, ezáltal megvédve a Földet a napsugarak káros hatásaitól. A globális felmelegedést arra vezették vissza, hogy bizonyos esetekben, de különösképp a sarkköri területek felett a pilóták nem megfelelő szemcseméretet állítottak be a légkör permetezése közben.

A vaccines keresőszó használatánál arra számítottunk, hogy a legnépszerűbb videók tematikái a Covid-oltások káros hatásai, illetve a Covid-járvánnyal kapcsolatos összeesküvés-elméletek lesznek, azonban meglepetésünkre, ez nem így volt. Az első három tartalomból csupán egy tartozott az összeesküvés-elméletek csoportjába. Az első két videó az oltások pozitív hatásaira, illetve az oltásoktól félő emberek bíztatására szolgált, ezzel ellentétben a harmadik tartalom a Covid-oltások génmutáló és veszélyes hatásaira összpontosított.

A legmeglepőbb eredmény azonban a deep state fogalomra való keresésnél volt. A TikTok arra hivatkozva, hogy közösségi irányelveket sértő tartalmak jelenhetnek meg a deep state keresőszó vonatkozásában, a keresést sikertelennek tekintette. Emiatt a deepstates keresőszóval próbálkoztunk kikerülni a TikTok átlagos felhasználó köré vont ’védőhálóját’. Erre a keresésre a három legnépszerűbb videó mindegyike olyan eredményt hozott, ami az összeesküvés-elméletek csoportjába beleillik. Szó volt a CIA-ről, a szabadkőművesekről, szcientológiáról, valamint az egyik videó egy olyan photoshoppal készült képpel zárt, amely Donald Trumpot ortodox zsidókkal körülvéve ábrázolja az Ovális Irodában.

Miután a fent említett módon elindítottuk az algoritmust, az első nap elkezdtük a TikTok ’pörgetését’.  Habár véleményünk szerint elég specifikusan kezdtük a tartalmak fogyasztását a keresési előzményeinkből kifolyólag, az eredmények nem ezt mutatták. Az algoritmus jelentős mennyiségben az egyéb, általános tartalmakat részesítette előnyben és elvétve találkoztunk szélsőséges videókkal. A 75 videóból csupán 5 volt az összeesküvés-elméletek csoportjába sorolható, és egy volt ami a deep state kérdésével foglalkozott. A chemtrail és vaccines vonatkozásában nem ajánlott fel az algoritmus egyetlen tartalmat sem. Az ezt követő napon hasonlóan az elsőhöz, 75 videót néztünk meg, azonban jelentős különbséget nem fedeztünk fel, a 75 videóból összesen 6 volt az összeesküvés-elméletek csoportjába sorolható. Kezdtük azt hinni, hogy az algoritmus talán teljesen figyelmen kívül hagyta a legelső kereséseinket és meg is jegyeztük szóban többször is, hogy milyen érdekes, hogy nem tudunk bekerülni a ’buborékba’. A harmadik nap így rendkívül érdekes volt megfigyelni azt, hogy az algoritmus ’pörgetése’ közben drasztikusan megnövekedett a különböző szélsőséges és összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos tartalmak száma. Minden második videó, amit az algoritmus felajánlott számunkra tökéletesen beleillett az általunk vizsgált csoportba. Továbbá, azt is megfigyeltük, hogy a deep state és a hozzá kapcsolódó tartalmak domináltak jelentősen, annak ellenére, hogy a Közösségi Irányelvek alapján a TikTok elméletileg jóval nagyobb figyelmet fordít az említett tartalmak cenzúrázására. Ez a növekvő tendencia az utolsó három napban még jelentősebb eredményeket hozott, mivel a hatodik napra a 75-ből 60 az összeesküvés-elméletek kategóriájába volt sorolható, míg a maradék 10 egyéb tartalom volt. Összességében az eredetileg keresett szavakból a chemtrailshez 7, a vaccineshez 8, míg a deep state kifejezéshez több mint 200 tartalom kapcsolódott.  Azt fontos azonban kiemelni, hogy a kapcsolódó tartalmakat nem tudjuk egy, homogén csoportba sorolni, mivel sok esetben a tartalomgyártók arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy mennyire káros tud lenni a mentális egészségre az efféle tartalmak nagy mennyiségű fogyasztása. Így tehát fontos azt kiemelni, hogy bizonyos esetekben az algoritmus, ha nem is feltétlen tudatosan, de olyan tartalmat is ajánlott nekünk, amivel arra ösztönözhetett, hogy ne ragadjunk benne az összeesküvés-elméletek ’buborékjában’.

 Ezt követően csakúgy, mint a jobboldali politikai témájú videók esetében, megpróbáltuk megváltoztatni az algoritmus által generált feedünket. Ezt a korábbiakhoz hasonló módon úgy próbáltuk elérni, hogy nem reagáltunk az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos tartalmakra, illetve tovább görgettük őket. Ennek következtében rendkívül gyors változás ment végbe a részünkre felajánlott videók tekintetében, mivel az első nap 60 helyett, már csak 34, a második nap pedig csupán 19 videó foglalkozott összeesküvés-elméletekkel.

Ebből a kutatásunkból tehát, hasonló következtetéseket tudunk levonni, mint a jobboldali politikával kapcsolódóból. Habár egy kicsivel nehezebb rátalálni keresés közben a kívánt szélsőségesebb tartalmakra, valójában az algoritmus ugyanolyan gyorsan el tudja lepni a feedünket akár olyan videókkal is, amelyek alapvetően a Közösségi Irányelveket sértenék. A teljesen homogén feed kialakítása nem egy egyszerű feladat, mivel ahogyan azt korábban is említettük, az algoritmus hagy nyitott ajtókat az egyén számára.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .