1. Bevezetés

Jelenünkben a társadalmi-politikai diskurzusok színterévé váltak az online közösségi platformok, amik alapjaiban formálták át a nyilvánosság szerkezetét és a politikai kommunikáció dinamikáját. Bár a közösségi média a demokratikus keretek közötti véleménycsere ígéretét ajánlja fel, gyakorlatban a dezinformáció és a nehezen értelmezhető algoritmus működés kockázatait hozta felszínre, valamint a folyamatosan átalakuló online nyilvánosság egyre nagyobb hatást gyakorol az állampolgárok közötti diskurzusokra és a polarizálódásra. Kutatásunk fő fókuszában a Digitális Polgári Kör Vecsés állt, ami egy kormányt impliciten bíráló oldal. Az oldalon lévő atmoszféra alapvetően meghatározta és tükrözte azt a közéleti légkört, ami uralkodott a magyar társadalomban. Ebből kifolyólag kutatásunkban kísérletet tettünk feltárni a modern politikai kommunikáció működését, valamint azt, hogy hogyan épül fel egy alternatív nyilvánosság a rendkívüli módon polarizált társadalmunkon belül. Figyelembe véve azt, hogy a hatalom narratívái, hogy váltak kétélű karddá az ironizálás eszközével. Kutatásunk célja a DPK Vecsés oldalon megjelenő attitűdök vizsgálata a digitális térben, amik a mainstream propaganda átkeretezésére irányulnak, különös tekintettel az admin megéléseire reflektálva. Arra keressük a választ, hogy az oldal miként volt képes tematizálni a közbeszédet, milyen hatással volt a vélemények formálódására és az admin miként vélekedik mindezekről. Megvizsgáltuk az oldal működési logikáját és társadalmi hatását, melynek alapját egy félig-strukturált interjú adta az oldal létrehozójával. Eredményeink hozzájárulhatnak a kortárs digitális ellenállás megértéshez a hatalommal szemben. A tanulmány első részében ismertetjük az elméleti hátteret, majd a kutatás módszertanát és a vizsgálataink eredményeit a DPK Vecsés oldallal kapcsolatban.

2. Elméleti összefoglaló

Mezei Kitti és Szentgáli-Tóth Boldizsár (2022) tanulmánya az online platformokon, különösen a közösségi médiában megjelenő kiberbűnözés és a dezinformáció jogi kockázatait, valamint ezek szólásszabadságra gyakorolt hatásait vizsgálja. A szerzők rávilágítanak arra, hogy a digitális kommunikáció fő csatornáivá vált felületek (mint például a Facebook, a Twitter, a WhatsApp vagy a Telegram) napjainkra a kiberbűnözők és a rosszindulatú támadások új színtereivé is előléptek. A tanulmány kiemelt figyelmet szentel a kibertámadások és a mesterségesen generált dezinformáció szólásszabadságra gyakorolt hatásának, mivel a politikai kommunikáció és a közérdekű viták – részben a koronavírus-járvány hatására is – egyre inkább a virtualizált térbe tevődtek át. A platformokon terjedő dezinformáció rendszerszinten képes torzítani a vélemények piacát, mivel a fiktív profilok, a professzionális trollfarmok által gerjesztett álhírek vagy a kontextusukból szándékosan kiragadott, elferdített tények jelentősen befolyásolhatják a közvéleményt és ezáltal akár a választói akaratot is. Egyéni szinten a személyes adatok megszerzésére irányuló támadások és az átláthatatlan adatkezelés komoly visszatartó erővel bírnak, így a fenyegetettség miatt sok állampolgár inkább távol marad az érzékeny társadalmi vagy politikai témákat érintő online diskurzusoktól. Ezt a meglévő bizonytalanságot tovább fokozza, hogy a platformok magánszereplőként, gyakran átláthatatlan belső elvek és algoritmusok mentén moderálják a közzétett tartalmakat, így lényegében ők maguk határozzák meg a politikai diskurzus és az egyéni kommunikáció határait anélkül, hogy közhatalmi jogosítványokkal rendelkeznének.

A másik tanulmány, amiből kiindultunk Maticsek Flóra és munkatársai (2019) tanulmánya, ami az internetes trollok online közösségekben betöltött szerepét vizsgálja. Bár a közvélekedés a trollokat pusztán romboló és kártékony szereplőkként tartja számon, a szerzők elemzése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a troll tevékenységnek meglepő módon közösségépítő és tartalomgeneráló hatása is lehet. A technológiai fejlődés és az internet elterjedése alapjaiban alakította át a közösségek formálódását. A fizikai távolság és az ebből fakadó (vélt vagy valós) névtelenség gyakran feloldja a felhasználók gátlásait, ami ideális közeget teremt az agresszív, zavarkeltő megnyilvánulások számára. A tanulmány a trollokat olyan szándékosan konfliktust szító online provokatőrökként definiálja, akiknek fő célja saját maguk szórakoztatása a többi felhasználó felbosszantásán keresztül.

A kutatás során négy markánsan elkülöníthető troll típust azonosítottak a vizsgált mintában:

1. Uszító troll: A leggyakoribb típus, aki kifejezetten a saját örömére provokál, és szándékosan okoz kárt vagy frusztrációt másoknak, jellemzően kifejezetten ellenséges hangnemben.
2. Szórakoztató troll: Tevékenységének célja (főként az ironizálás eszközével) a csoport tagjainak szórakoztatása, ami akár a tagok közötti kötelékek építését is szolgálhatja.
3. Alkalmatlan (nosztalgikus) troll: Bosszantási kísérletei gyakran ügyetlenek és sikertelenek, beszélgetésbe nem illő, irreleváns tartalmakat (spam) oszt meg, amivel végül inkább viccessé, mintsem kártékonnyá válik.
4. Önbíráskodó troll: Fő motivációja más trollok leleplezése és “megtrollkodása”, amely során gyakran maga is uszító, agresszív stílust vesz fel.

Az elemzés érdekes összefüggéseket tárt fel a trollkodás és a nemek között is. Kiderült, hogy a troll tevékenységet folytatók domináns többsége, 72,4%-a férfi volt. A kommunikációs stratégiákban is mutatkoztak eltérések, például a nők gyakrabban használtak emotikonokat, sokszor azzal a céllal, hogy tompítsák az ellenséges vagy ironikus mondanivalójukat, míg a férfiak előszeretettel alkalmazták a gúnyolódást, a kioktatást, valamint vizuális elemként a gifeket és videókat. Másfelől viszont a trollok nagyon aktív tartalom előállítók, akik provokációikkal folyamatos reakcióra és további tartalmak generálására ösztönzik a többieket. Egy-egy durvább külső támadás vagy igazságtalan kritika hatására a közösség tagjai gyakran összefognak, hogy megvédjék a megtámadott társukat vagy magát a csoportot. Ez az egymás melletti kiállás tisztázza és megerősíti a csoport identitását, bajtársiasságot szül az egyének között, és paradox módon végül a csoportkohézió erősödéséhez vezet.