Európai Parlamenti képviselők
Az Európai Unió Digitális Szolgáltatásokról szóló jogszabálya ugyan szigorú
kötelezettségeket ír elő a platformok számára, a politikai szereplők tevékenysége
tekintetében továbbra is fennáll egy jelentős szabályozási rés, amelyet Joana Soares és
Federica Tessari 2025-ös vizsgálata is feltárt, rámutatva arra, hogy a 2024-es európai
parlamenti választások során több olyan párt alkalmazott jelöletlen, mesterséges intelligencia
által generált tartalmakat, amelyek képviselői jelenleg az uniós digitális szabályozási és
dezinformáció-ellenes bizottságokban töltenek be pozíciót. A vizsgálatok szerint legalább
harminchét olyan EP-képviselő vesz részt a digitális szuverenitásról szóló döntésekben, akik
kampányuk során shallowfake technikákat vagy mesterségesen generált migrációs
jeleneteket használtak mandátumszerzés céljából, ami az intézményi foglyul ejtés klasszikus
eseteként értelmezhető, és a szabályozási rendszer hitelességét is megkérdőjelezi (Soares
& Tessari, 2025).
Az európai igazságszolgáltatás szintjén a Bradshaw kontra Egyesült Királyság ügyben
2025-ben hozott döntés mérföldkőnek tekinthető, mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága
kimondta, hogy az államok pozitív kötelezettséggel tartoznak a választási folyamatok
integritásának védelméért a koordinált dezinformációval szemben. A határozat három
intézkedési kategóriát különített el: proaktív lépéseket, amelyek a minőségi helyi újságírás
támogatását és a digitális tudatosság erősítését célozzák; reaktív intézkedéseket, amelyek
az algoritmusok átláthatóságának növelésére és a platformok kötelezésére irányulnak;
valamint preventív korlátozásokat, amelyek a politikai hirdetések mikro-targetálásának
tilalmát és az influenszerek tevékenységének szigorúbb szabályozását foglalják magukban.
A hagyományos tényellenőrzési mechanizmusok korlátozott hatékonysága, amely az érzelmi
sokkhatás és az algoritmikus láthatóság aszimmetriájából fakad, a
prebunkingmódszertanának előtérbe kerülését eredményezte. E megközelítés célja a
választók előzetes felvértezése a manipulatív technikák felismerésére. Ide tartozik az
álcázott hirdetések (cloaking), a személyesnek tűnő, de előre gyártott üzenetek (vizuális
perszonalizáció) vagy az úgynevezett astroturfing azonosítása. Ez utóbbi a „műfüvesítés”
technikája: amikor egy politikai kampány fizetett statisztákkal vagy kamuprofil-hálózatokkal
próbálja megteremteni a spontán, alulról szerveződő népi mozgalom vagy tömeges
támogatottság illúzióját. A cél ezen módszerek leleplezésével egyfajta társadalmi
immunválasz kialakítása. Amennyiben a befogadó képes azonosítani a manipuláció
mintázatát, az üzenet érzelmi hatása csökken, és a kognitív ellenállás megerősödik. Ebben
az összefüggésben a mesterséges intelligencia kettős szerepben jelenik meg: egyrészt a
dezinformáció eszközeként, másrészt az úgynevezett truth architecture vizuális és
technológiai hordozójaként, amely képes lehet áttörni az algoritmikus buborékokat és
megerősíteni a hiteles információs források láthatóságát a digitális nyilvánosság fragmentált
szerkezetében (Janjeva et al., 2023).
A hibrid befolyásolás pszichológiája: érzelmi dominancia és digitális
hadviselés
A 2024-es európai választási ciklus rávilágított, hogy a dezinformáció hatékonysága ma már
nem a hazugságok mennyiségén, hanem az észlelési környezet és a figyelem módszeres
irányításán múlik. Ahogy a magyarországi esettanulmányban láttuk, a politikai meggyőzés
motorja nem a racionális mérlegelés, hanem az affektív azonosulás: a választó érzelmi
impulzusok alapján dönt, majd ezt utólag racionalizálja. Westen (2007) modellje szerint a
kortárs digitális befolyásolás éppen ezt az automatizált érzelmi választ célozza meg.
Az európai választási színtéren ez egy érzelmi infrastruktúra kiépítését jelenti. Az EDMO
(2024) adatai szerint a dezinformációs nyomás olyan polarizáló témákra koncentrált (háború,
migráció), amelyek garantáltan aktiválják a félelemre és dühre épülő identitásvédő reflexeket.
Ebben a közegben az üzenetek sikere nem az igazságtartalmon, hanem az érzelmi reakció
intenzitásán múlik.
Orosz hálózatok: A hitelesség imitációjától a narratív pénzmosásig
Míg a romániai példánál a dezinformáció elsősorban algoritmikus manipulációként (TikTok)
jelent meg, európai horizonton a Doppelgänger-művelet a hitelesség szisztematikus
imitációjának modellje. Az EU DisinfoLab feltárta, hogy a projekt lényege a tekintélyes
európai médiumok vizuális és strukturális „ellopása” (Alaphilippe et al., 2024). A módszer
lerövidíti az utat az érzelmi befogadásig: a felhasználó a megszokott vizuális környezetben
(logók, médiakódok) találkozik a manipulált tartalommal, így a kritikai szűrők nem
aktiválódnak.
Ez a képességstruktúra a Social Design Agency (SDA) és a Structura keretein belül ölt
testet. Pamment és Tsurtsumia (2024) rámutatnak, hogy az SDA nem csupán tartalomgyártó,
hanem egy olyan komplex befolyásolási kapacitás, ahol a narratívatervezés és a technikai
terjesztés – például a tekintélyes médiumok URL-címeit imitáló hamis weboldalak
regisztrációja (cybersquatting) – egyetlen műveleti láncba szerveződik, amely egészen az
orosz elnöki adminisztrációig, Szergej Kirijenkóig vezethető vissza
Hasonló mechanizmusokat láthattunk a 2025-ös németországi kampányban is: a „murky
account” hálózatok és a hangcserés manipulációk célja egy mesterséges, de vizuálisan
meggyőző tömegbázis imitálása volt (Giannaccini et al., 2025; CORRECTIV, 2024). Ezek a
példák igazolják, hogy a vizuális hitelesség ellopása és az algoritmikus láthatóság
felpumpálása egy egységes európai dezinformációs ökoszisztéma része.
Ennek a logikának a legkifinomultabb szintje a Storm-1516 művelet, amely a narratív
pénzmosás (narrative laundering) módszerére épül. A VIGINUM (2025) technikai jelentése
szerint a művelet célja a források módszeres elfedése és a tartalom fokozatos „közüggyé”
emelése. A folyamat komplexitását bizonyítja, hogy feltárásában olyan globális szereplők
működtek közre, mint a Clemson University, a Microsoft és az amerikai pénzügyminisztérium
(US Dept. of the Treasury) (VIGINUM, 2025). A művelet a narratív pénzmosás öt egymásra
épülő fázisára – (1) gyártás, (2) beágyazás, (3) tisztára mosás, (4) felerősítés és (5) relék –
épít, amelyek célja a dezinformáció fokozatos bejuttatása a fősodratú médiába (VIGINUM,
2025) (lásd: 1. ábra).
- ábra: A Storm-1516 művelet komplex disztribúciós lánca és a narratív pénzmosás folyamata.
Forrás: VIGINUM (2025).
A folyamat egyik legkritikusabb fázisa a „tisztára mosás” (3. lépcső), amikor a dezinformáció
egy távoli, de valódinak látszó médiumban szponzorált tartalomként bukkan fel, elvágva a
szálakat az orosz forrástól (lásd: 2. ábra). E ponton a propaganda eredete elhalványul, a
manipuláció pedig társadalmi vitának álcázott politikai realitásként kezd működni.
2. ábra: A narratív pénzmosás (narrative laundering) folyamata a gyakorlatban. Az ábra szemlélteti,
hogyan válik egy eldobható YouTube-csatornán közzétett dezinformáció „tisztára mosott”,
hivatkozható tartalommá egy nigériai hírportálon (Daily Post) elhelyezett szponzorált tartalomként.
Forrás: VIGINUM (2025).
Befolyásvásárlás és politikai közvetítés: Voice of Europe
A Voice of Europe-ügy azt mutatja meg különösen élesen, hogy a dezinformáció ma már
politikai közvetítési technológia. A cseh biztonsági szolgálat (BIS, 2025) jelentése szerint a
művelet célja az volt, hogy kedvező pozíciókat építsen ki a 2024-es EP-választások szereplői
felé. Az ügy jelentősége abban áll, hogy a manipuláció nem kívülről, hanem európai politikai
közvetítőkön keresztül vált láthatóvá: egy későbbi sajtóbeszámoló a hálózatot olyan
szereplők környezetével is összekapcsolta, mint Maximilian Krah (AfD) és Marcel de Graaff,
ami arra utal, hogy az oroszbarát narratívák európai közvetítői láncokon keresztül jutottak el
a fősodorhoz (Blenkinsop, 2024).
Algoritmikus hadviselés: TikTok, vizuális identitás és szabályozási
paradoxon
Az EP-választások kontextusában külön figyelmet érdemel a TikTok és általában a
platformlogika szerepe. Az Európai Parlament háttéranyaga szerint a fiatalabb korosztályok
számára a közösségi média egyre inkább elsődleges információforrássá válik, miközben a
személyre szabott ajánlórendszerek miatt a felhasználók eltérő politikai valóságokban
mozognak (European Parliament Research Service, 2024). Az Európai Digitális Média
Obszervatórium (EDMO, 2024) jelentése ehhez hozzáteszi, hogy a választások előtti
hónapokban a dezinformáció fokozottan terhelte a nyilvánosságot, különösen a konfliktusos,
érzelmileg erősen telített ügyekben.
Ahogy a romániai példánál láttuk, ez a platformlogika nem elvont technológiai háttér, hanem
konkrét műveleti környezet. Lovi elemzése szerint a Telegram-koordináció, az előre
szerkesztett tartalmi csomagok, valamint a CapCut- és más szerkesztőeszközökkel végzett
variációk éppen azt a célt szolgálták, hogy a TikTok algoritmusa a kampányüzeneteket
organikus, egyedi tartalomként érzékelje, miközben valójában koordinált terjesztési gyakorlat
működött a háttérben (Lovi, 2025). A romániai eset tehát világosan mutatja, hogy a
platformon belüli láthatóság ma már nem csupán kommunikációs kérdés, hanem szervezeti
és technikai manipuláció tárgya is.
Ebben a környezetben a TikTok nem egyszerű kommunikációs csatorna, hanem affektív
gyorsító. Bastos (2025) szerint a platformos politikai kommunikációban a vizuális identitás,
az algoritmikus figyelem és a politikai meggyőzés összekapcsolódik: nemcsak az számít,
hogy mit mond egy tartalom, hanem az is, milyen vizuális formában, milyen ismétlési
ritmusban és milyen láthatósági logika mentén jut el a felhasználóhoz. A rövid videós forma,
a képi sűrítés, az ismétlés és az azonnali érzelmi trigger együtt olyan közeget teremt,
amelyben a politikai kommunikáció egyre kevésbé érvelésként, és egyre inkább
érzéki-idegrendszeri ingerlésként működik.
Ezt a helyzetet tovább bonyolítja a szabályozási paradoxon. Votta elemzése szerint a Meta
és a Google politikai hirdetési korlátozásai az EU-ban nem feltétlenül növelték egyértelműen
az átláthatóságot, hanem részben a kevésbé ellenőrizhető, organikusnak látszó,
algoritmikusan felerősített terjedési formák felé tolták a politikai kommunikációt (Votta, 2025).
Minél szűkebb a hivatalos, beazonosítható kampánycsatorna, annál erősebb lehet az
ösztönzés a kommenthálózatok, influenszerek, félrevezető „civil” tartalmak és provokációra
optimalizált videók használatára. Ez a logika közvetlenül összekapcsolja a
platformarchitektúrát a hibrid befolyásolás eszköztárával.
Következtetés: az idegrendszer mint célpont és az európai
ellenállóképesség kérdése
Az itt tárgyalt esetek ugyanannak a szerkezetnek eltérő, de egymással összekapcsolódó
változatai. Németországban a „murky account” hálózatok, a politikai imitáció és a hangcserés
videók a támogatottság vizuális illúzióját állították elő (Giannaccini et al., 2025; Democracy
Reporting International, 2025; CORRECTIV, 2024). Romániában a Telegram-koordináció, a
CapCut-szerkesztések, a botjellegű felerősítés és a TikTok algoritmikus logikájának tudatos
kijátszása a tömeges konszenzus érzetét termelte meg (Lovi, 2025; Nistor & Zadobrischi,
2025; Gross & Schultz, 2025). Magyarországon pedig a komment-infrastruktúra, az
álprofilok, az adminisztratív adatkezelés és az érzelmi influenszer-kommunikáció
kapcsolódott össze egy olyan fedett kampányüzemmé, amely a nyilvánosság látszatát formálta
át műveleti térként (Helsinki Committee Hungary, 2024; Digitális Polgári Körök, 2025;
Német, 2025a; Német & Teczár, 2025; Német, 2026a; Német, 2026b; Vaskor, 2026).
E három ország példája alapján a dezinformációt nem különálló nemzeti epizódok
sorozataként, hanem közös európai ökoszisztémaként érdemes értelmezni. Ebben az
ökoszisztémában a vizuális hitelesség imitációja, az algoritmikus felerősítés, a köztes
terjesztőhálózatok, a politikai közvetítők és az érzelmi triggerelés egymást kiegészítő módon
működnek. A cél nem csupán az, hogy a választó mit gondol egy adott ügyben, hanem az is,
hogy milyen affektív állapotban, milyen társadalmi benyomások között és milyen észlelési
környezetben találkozik a politikával (Westen, 2007; Bastos, 2025).
A tét ezért végső soron nem pusztán az információ pontossága, hanem a társadalmi kohézió
állapota is. Amikor a nyilvánosságot koordinált manipuláció, mesterséges támogatottság és
szétosztott közvetítői láncok formálják, akkor nemcsak az egyéni döntéshozatal sérül, hanem
a közös valóság minimális feltételei is meggyengülnek. Ebből következik, hogy az európai
demokratikus resilience nem szűkíthető le platformszabályozásra vagy fact-checkingre:
ugyanúgy szüksége van intézményi átláthatóságra, médiaműveltségre, kutatható
platformkörnyezetre és olyan társadalmi bizalmi struktúrákra, amelyek képesek ellenállni az
érzelmi polarizáció iparszerű előállításának (European Parliament Research Service, 2024;
Digital Media Observatory, 2024; Votta, 2025).
Ahogy a magyarországi példánál láttuk, és ahogy a német, valamint a román eset is
megerősíti, a modern befolyásolás nem pusztán információs, hanem idegrendszeri művelet: a
félelemre, a dühre, a lojalitásra és az identitás védelmének reflexeire épít. A 2024 utáni
európai dezinformációs tér megértéséhez ezért valóban nem elég a „hamis hír” fogalma.
Pontosabb azt mondani, hogy a modern hibrid befolyásolás az észlelési környezetet és a
társadalmi ellenállóképességet veszi célba, és ezen keresztül támadja a demokratikus
közösségek kohézióját (Westen, 2007).
