Magyarország esete
Magyarország: a „Digitális Harcosok” és a hazai trollgyárak működése
A magyarországi digitális kampánygépezet 2025–2026-ra túllépett a klasszikus
pártkommunikáción – nem egyszerűen több posztot gyártott, nem pusztán több hirdetést vett,
hanem kiépített egy olyan félrevezető infrastruktúrát, amelynek célja a nyilvánosság észlelési
környezetének meghamisítása. A 444 feltáró cikke szerint a Digitális Demokráciafejlesztési
Ügynökséghez (DDÜ) köthető, Kassák Lajos utcai irodában több mint száz embert
foglalkoztattak, és közülük többen hamis Facebook-oldalakat kezelve erősítették a Fidesz
online jelenlétét; a lap szerint a hálózat kommentekkel, összehangolt aktivitással és
oldalakból felépített álforgalommal szolgálta ki a kormánypárti kommunikációt (Német,
2026a). Ugyanez a szervezet állt a Digitális Polgári Körök mögött is: a hivatalos adatkezelési
tájékoztató szerint a DDÜ kezeli a DPK-hoz kapcsolódó adatokat, székhelye pedig a 1134
Budapest, Kassák Lajos utca 19–25. cím alatt található (Digitális Polgári Körök, 2025).
Ez azért kulcsfontosságú, mert a rendszer kettős természetű. A felszínen „civil”,
„közösségépítő”, „digitális demokráciafejlesztő” kezdeményezés látszik; a mélyben azonban
egy politikai célra optimalizált, munkaidőben működtetett komment-infrastruktúra. A DDÜ
adatkezelési anyaga maga is arról beszél, hogy a szervezet a DPK-k működésének
koordinálását, a tagokkal való kapcsolattartást, sőt, politikai véleményre utaló különleges
adatok kezelését végzi; a dokumentum szerint a rendelkezésére álló rendszer pszichológiai
jelentőségét Westen elmélete teszi igazán láthatóvá – ahogy láttuk, a politikai meggyőzés
elsődleges terepe nem a racionális mérlegelés, hanem az affektív azonosulás: az emberek
hajlamosak arra, hogy az érzelmileg ismerős, biztonságos, vagy épp tekintélyes figurákhoz
kapcsolódó üzeneteket kisebb ellenállással fogadják be (Westen, 2007). A hazai celeb-vonal
pontosan erre épül – amikor Orbán Viktor 2026 februárjában a „celebválogatottról” posztolt, a
képeken olyan ismert szereplők jelentek meg, mint Curtis, Jaber, VV Béci, Hajdú Péter vagy
Németh Kristóf (24.hu, 2026). A politikai kommunikáció itt nem pártlogóval, hanem kulturális
ismeretséggel dolgozik: a kormányzati üzenet átcsúszik a bulvár, a szórakoztatás és a
„közülünk való” észlelésének irányába.
Ebben a konstrukcióban a „politikamentesség” nem az üzenet hiánya, hanem a hitelesítés
módja, hiszen a celeb azt sugallja: ő nem politikus, tehát bízhatunk benne; nem pártaktivista,
csak „elmondja, amit érez”. Ez Westen szempontjából különösen erős fegyver, mert lerövidíti
az utat az érzelmi reakcióig. A befogadó nem ideológiai állítással találkozik, hanem egy
ismert arccal, aki saját félelmét, saját családi szorongását vagy saját „józan belátását” osztja
meg. A Kulcsár Edina-videó ennek tankönyvi példája: a háborús díszletben, véresre
maszkírozva előadott személyes rettegés nem geopolitikai elemzésként működik, hanem
érzelmi rövidzárlatként (Diószegi-Horváth, 2026). Az üzenet lényege nem az, hogy mit állít
Ukrajnáról vagy Európáról, hanem az, hogy a háborút a mindennapi anyai és családi félelem
nyelvére fordítja le.
A celebkommunikáció és a kommentgyár itt összeér; az egyik oldalról érkezik egy ismerős
arc, a másikról pedig az előre gyártott kommentszekció, amely visszaigazolja, hogy
„mindenki így gondolja”. Míg az egyik emocionális belépési pontot ad, a másik társadalmi
bizonyítékot gyárt hozzá. Ez a kettős szerkezet különösen alkalmas az amygdala-hijack
kiváltására. A felhasználó nem üres térben találkozik a tartalommal, hanem egy előre
szerkesztett közösségi díszletben, ahol a „nép hangja” valójában munkaszervezés
eredménye (Vaskor, 2026; lásd: 4./a és 4./b ábra).
tokból még profilt is alkothat (Digitális Polgári Körök, 2025). Vagyis miközben a nyilvános
önleírás demokratikus részvételi nyelvet használ, az adminisztratív valóság egy politikai
szűrésre, koordinációra és célzott mozgósításra alkalmas apparátust mutat.
A 444 második, helyszínre fókuszáló cikke ezt az absztrakt szervezeti képet fizikai valósággá
fordította le – a Kassák Lajos utcai irodaházban a DDÜ jelenlétére semmilyen cégtábla vagy
felirat nem utalt, miközben a cégnyilvántartási adatok szerint ez volt a hivatalos székhelye. A
lap szerint a szervezet az épület magasföldszintjének jelentős részét használta, az épület
pedig egy Tiborcz Istvánhoz köthető érdekkör által kezelt ingatlanhoz kapcsolódott (Német,
2026b). Ez a rejtettség nem mellékes szervezési részlet, hanem konkrétan maga az üzemi
logika: a művelet annál hatékonyabb, minél kevésbé látszik politikai kampánynak. A magyar
esetben tehát nem „spontán online véleményáramlásról”, hanem fedett kampányüzemről
beszélünk, amely PR- és marketingtevékenységnek álcázva állít elő politikai jelenlétet.
A módszertan különösen beszédes – a 24.hu a 444 nyomán arról írt, hogy a hálózat magját
nem klasszikus magánprofilok, hanem Facebook-oldalak alkották, és a megfigyelt kezelők
különböző azonosítók között lépkedtek ki-be. Ugyanez a beszámoló rögzíti, hogy a háttérben
„Mozgósítási dashboard” és „Hangulat” nevű dokumentumok szolgáltak munkaszervezési és
narratíva-elosztási felületként (Vaskor, 2026). A „dashboard” a célpontok, csoportok,
státuszok és feladatok koordinációját segíthette; a „Hangulat” pedig előre gyártott vagy
variálható kommentpanelek tárháza lehetett. A technika elsőre primitívnek tűnhet, de
valójában pontosan a platform sajátos logikájára van szabva: nem kreatív vitát kell gyártani,
hanem skálázható benyomást kell kelteni.
Ebben a rendszerben a Facebook-oldalak használata nem technikai mellékszál, hanem
stratégiai előny: ha egy kommentszekcióban az első néhány kiemelt hozzászólás ugyanazt a
keretet sulykolja, akkor a felhasználó nem neutrális közbeszédbe lép be, hanem előre
berendezett értelmezési térbe. A 444-hez kötődő beszámolók szerint a hálózat egyik
mintázata éppen ez volt: kritikusan induló kommentszekciókat rövid idő alatt elárasztottak
egymást erősítő, támogató vagy ellenzékellenes hozzászólásokkal (Német, 2026a; Vaskor,
2026). Ez nem online vita, hanem hangulatmérnökség.
A Lakmusz korábbi feltárása fontos előzményt ad ehhez. 2025 végén közel száz, részben
AI-generált identitásra épülő Facebook-profilból álló hálózatot azonosítottak, amelynek tagjai
üzemszerűen terjesztettek kormánypárti tartalmakat, miközben életszerűnek tűnő személyes
történetekkel, hobbikkal és kapcsolati szálakkal tették hihetővé magukat (Német, 2025a).
Későbbi cikkük szerint e profilok nemcsak egymással voltak összekötve, hanem valódi
embereket is behúztak az ismeretségi hálójukba (Német & Teczár, 2025). A mostani
DDÜ-hez köthető kommentgyár ehhez képest már egy újabb szint: itt a hangsúly kevésbé a
részletesen felépített hamis életrajzon, és inkább a gyorsan mozgatható, oldalalapú, ipari
bevethetőségen van (lásd: 3. ábra).
3. ábra
4./a ábra: Koordinált „topkommentek” a Facebookon.
4./b ábra: A kommentelő profilok adminisztratív nyilvántartása.
A magyarországi eset jól példázza, hogyan válik a digitális propaganda szervezeti
infrastruktúrává, és miként lesz a közösségi platformok technikai adottságaiból politikai
fegyver. Itt az adminisztratív adatkezelés, a fedett kommentgyártás és az érzelmi
influenszer-kommunikáció egyetlen műveleti rendszerbe olvad össze. A DDÜ nevében ugyan
„demokráciafejlesztés” szerepel, a gyakorlatban azonban egy olyan apparátus
körvonalazódik, amely meghamisítja a nyilvánosság látszatát. Ez a modell nem egyszerű
trollkodás, hanem ipari léptékű, pszichológiailag hangolt közhangulat-gyártás.
Jogi és gazdasági szürkezóna: a kampány kiszervezése és a felelősség
eltüntetése
A magyar modell egyik legfontosabb sajátossága, hogy a politikai befolyásolást formailag
leválasztja a pártról, miközben tartalmilag annak érdekeit szolgálja. Ez a szerkezet teszi
lehetővé, hogy a Fideszhez igazodó kampánytevékenységek egy része ne pártkiadásként,
hanem civil, alapítványi vagy magáncéges aktivitásként jelenjen meg. A Hungarian Citizen
Election Report szerint már a 2024-es választási ciklusban is látható volt, hogy a
kormánypártot segítő harmadik szereplők — különösen a Megafon és a CÖF — a
kampányban a kormányoldal üzeneteit terjesztették, miközben a jogi keret nem tiltotta
általánosan, hogy választáson el nem induló szervezetek ilyen módon avatkozzanak be a
politikai versenybe (Helsinki Committee Hungary, 2024). Ugyanez a jelentés azt is rögzítette,
hogy 2024 elejétől a választás napjáig a Fidesz és a két kormányközeli szervezet, a Megafon
és a CÖF együtt 2,1 milliárd forintot költött Facebook- és Google-hirdetésekre (Helsinki
Committee Hungary, 2024).
A konstrukció lényege tehát nem egyszerűen a propaganda felerősítése, hanem a kampány
kiszervezése: a jog szűken a pártot és a formális kampányt figyeli, a politikai valóság viszont
már réges-régen tovaköltözött azokhoz a szervezetekhez, amelyek papíron függetlenek,
ténylegesen azonban egyetlen politikai blokk üzenetvilágát, ellenségképzését és mozgósítási
logikáját szolgálják. Ez a megoldás eleve szétfeszíti az átlátható kampányfinanszírozás
logikáját, mert a választó számára ugyanaz az üzenetfolyam jelenik meg, a jog számára
viszont különálló szereplők szétszórt aktivitása látszik (Helsinki Committee Hungary, 2024).
A DDÜ ebbe a mintázatba tökéletesen illeszkedik, csak még korszerűbb, digitálisabb és
nehezebben megfogható formában. A DPK hivatalos adatkezelési dokumentuma alapján a
Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. a Digitális Polgári Körök mögötti
adatkezelő szervezet, amely politikai véleményre utaló adatokat is kezelhet, és az
érintettekről profilt alkothat (Digitális Polgári Körök, 2025). A 444 és a 24.hu cikkjei ehhez
hozzáteszik az operatív oldalt: ugyanennek a szervezetnek a Kassák Lajos utcai irodájából
olyan oldal- és kommenthálózat működött, amely a Fidesz online jelenlétét erősítette hamis
vagy félrevezető identitásokkal, összehangolt kommenteléssel és munkaszervezési
táblázatokkal (Német, 2026a; Vaskor, 2026). Ez a kettő együtt mutatja meg a modellt: a
felszínen közösségszervezés és digitális részvétel, a háttérben azonban amiről beszélünk,
az skálázható politikai befolyásolás.
A szürkezóna gazdasági oldala talán még fontosabb. A Telex riportja szerint Partos Bence
úgy nyilatkozott, hogy a DPK nagy rendezvényét a Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány
támogatásából szervezik, amely ezt a támogatást „magánszemélyek adományaiból” nyújtja
(Cseke, 2025). Ugyanez a cikk arra is rámutatott, hogy az ilyen események papíron nem
feltétlenül minősülnek pártrendezvénynek, és ha a finanszírozás nem közvetlenül a párton
keresztül történik, a klasszikus kampányelszámolási kontroll jó része egyszerűen lepereg
róluk – vagyis a rendszer jogi önvédelme pontosan arra épül, hogy a politikai koordinációt
informálisra, a pénzáramlást pedig közvetettre szervezi.
Ebből érthető meg az, amit röviden „NER-es körforgásos gazdaságnak” lehet nevezni. A
modell nem feltétlenül úgy működik, hogy minden egyes forint útja közvetlenül visszafejthető
lenne a költségvetéstől a kampányeszközig; a lényeg inkább az, hogy a rendszerhez közel
álló gazdasági és intézményi szereplők olyan magán- és félmagán csatornákat hoznak létre,
amelyeken keresztül a politikailag hasznos tevékenység finanszírozható, miközben formailag
leválasztható az államról és a pártról. A nonprofit cégforma, az alapítványi közbeiktatás, a
merch- és rendezvényszervezési struktúra, valamint a „magánadomány” mint magyarázó
formula együtt olyan rendszert alkotnak, ahol a politikai célú erőforrás-felhasználás jogilag
széttagolt, kommunikációsan viszont egységes (Német, 2026b; Cseke, 2025; Lengyel,
2025).
Az imént kifejtettekből jól látható tehát, hogy ez a modell azért teszi esélytelenné az átlátható
kampányfinanszírozást, mert a finanszírozási és a kommunikációs egység szétválik
egymástól. Mire az üzenet eljut a választóhoz, a felelősség már több kézen átment, a pénz
eredete elhomályosult, az elszámoltathatóság pedig szinte teljesen felszívódott. Ez már
korántsem kampánytechnikai ügyeskedés, hanem a demokratikus ellenőrzés tudatos
kijátszása.
A végkövetkeztetés ezért nem lehet óvatos: a magyarországi „digitális harcos” modell nem
trollkodás a szó hétköznapi értelmében, nem néhány túlbuzgó aktivista hangos jelenléte, és
nem is egyszerű közösségimédia-ügyesség. Sokkal pontosabb azt mondani, hogy ipari
szintű, pszichológiailag hangolt közhangulat-gyártás, amely szervezeti infrastruktúrával,
adatkezeléssel, platformismerettel, vizuális manipulációval és kiszervezett finanszírozással
dolgozik. Ebben a rendszerben a választási verseny nem pusztán az üzenetek között zajlik,
hanem aközött is, hogy ki képes mesterségesen előállítani a támogatottság, a többségi
hangulat és az érzelmi sürgősség látszatát.
