7. Magyarország és a pragmatikus technológiai optimizmus
A magyarországi eredmények több szempontból is sajátos helyet foglalnak el a kutatásban. Magyarország nem tartozik sem az AI-t kifejezetten pozitívan megítélő Spanyolországhoz, sem az erőteljesen elutasító Egyesült Államokhoz és Nagy-Britanniához. A válaszadók 29 százaléka pozitívan, 26 százaléka negatívan értékelte a technológia társadalmi hatását: a nettó 3 százalékpontos pozitív eredmény enyhén pozitív álláspontot jelez, de a különbség olyan kicsi, hogy egyértelmű technológiai lelkesedésről nem beszélhetünk.
A magyar válaszadók legnagyobb csoportját ugyanis azok alkották, akik sem pozitívnak, sem negatívnak nem tartották az AI jelenlegi hatását: 38 százalék választotta a semleges lehetőséget, további 7 százalék pedig nem tudta megítélni a kérdést. A megkérdezettek 45 százaléka tehát nem foglalt egyértelműen állást. A magyar eredmények így nem egy kiforrott AI-optimista konszenzust mutatnak, hanem nyitottsággal párosuló bizonytalanságot: a technológia megítélése sokak számára még nem rögzült, ezért a későbbi személyes tapasztalatok, politikai konfliktusok és médiaértelmezések jelentősen alakíthatják.
A nyitottságot a chatbot-használat is alátámasztja: a megkérdezettek 52 százaléka használ legalább hetente valamilyen chatbotot. Ez meghaladja az Egyesült Államok és Nagy-Britannia arányát, ugyanakkor elmarad Spanyolország, Lengyelország és Olaszország mögött — Magyarország tehát e tekintetben a középmezőnyben van. A technológia a válaszadók jelentős részének mindennapi gyakorlatában jelen van, de nem vált olyan általánosan használt eszközzé, mint a legmagasabb értéket elérő kontinentális országokban.
A rendszeres használat ugyanakkor nem jár együtt az AI által szolgáltatott információk elfogadásával. Arra a kérdésre, hogy mennyire bíznának meg az AI-chatbotok által nyújtott információkban egy választási döntésnél, Magyarországon mindössze 12 százalék fejezett ki teljes vagy részleges bizalmat — alig több, mint a közösségi médiába vetett 18 százalékos bizalom, és jóval kevesebb, mint a családtagoknak és barátoknak tulajdonított 54 százalék. A magyar válaszadók tehát használják az AI-eszközöket, de politikai információforrásként óvatosan kezelik őket: a használat és a bizalom két különálló dimenzió.
Hasonló kettősség jellemzi a Big Tech magyarországi megítélését. A válaszadók 41 százaléka tekintett a technológiai nagyvállalatokra a fejlődés motorjaiként, és szinte ugyanennyien — 39 százalék — gondolták úgy, hogy több kárt okoznak, mint hasznot. Az angolszász típusú erőteljes Big Tech-ellenesség tehát nem alakult ki, de a vállalatok pozitív megítélése sem vált többségi állásponttá. A nyitottság itt is bizalmatlansággal párosul — és ez a felelősség kérdésében is megjelenik: arra a kérdésre, hogy kinek kellene elsődleges felelősséget vállalnia az AI pozitív társadalmi hatásáért, a magyar válaszadók 39 százaléka magukat a fejlesztő vállalatokat nevezte meg, 24 százalék az államot és a jogi szabályozást, 15 százalék a nemzetközi szervezeteket, 13 százalék pedig a felhasználókat. A károk megelőzését tehát elsősorban azoktól várják, akik a technológiát létrehozzák.
A magyar válaszadók 78 százaléka szerint fontosabb az AI biztonságos és etikus fejlesztése, mint a technológiai verseny gyorsasága, és ugyancsak 78 százalék támogatta az AI-ipar szigorúbb állami szabályozását — mindkét kérdésben a legmagasabb értéket elérő országok között vagyunk. Ez azonban nem az AI elutasításából fakad, hanem egy feltételes elfogadásból: a technológiai fejlődés támogatása biztonsági, etikai és társadalmi elvárásokhoz kapcsolódik.
Ez a feltételes támogatás a konkrét szakpolitikai kérdésekben is megfigyelhető. Az AI miatt munkájukat elvesztők átképzésének támogatása Magyarországon 75 százalékpontos nettó támogatottságot ért el, az adatközpontok energiafelhasználását korlátozó zöld célok 58 százalékpontosat — az AI által kiváltott emberi munka után fizetendő vállalati adó nettó támogatottsága viszont már csak 36 százalékpont volt. A magyar válaszadók tehát elsősorban a munkavállalók közvetlen védelmét és a technológia környezeti korlátozását támogatják, míg a vállalatok finanszírozása vagy az AI-ipar közvetlen állami támogatása jóval kevésbé népszerű.
Az adatközpontokkal kapcsolatos eredmények ugyanezt az óvatos viszonyt mutatják. Egy helyi adatközpont megépítését a magyar válaszadók 32 százaléka tartaná pozitív és 33 százaléka negatív változásnak, 35 százalék pedig egyik álláspontot sem választotta. Amikor viszont a kérdés úgy szólt, hogy az állam inkább támogassa az adatközpontok építését a technológiai versenyképesség érdekében, vagy korlátozza azokat gazdasági és környezeti költségeik miatt, már 45 százalék választotta a korlátozást és 37 százalék az ösztönzést. Az adatközpontok megítélése tehát jelentősen függ attól, hogy a kérdésben láthatóvá válnak-e a fejlődés társadalmi költségei is.
Hasonló a helyzet a klímavédelemmel: a magyar válaszadók 54 százaléka értett inkább egyet azzal, hogy a klímaválság túl sürgető ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk az AI környezeti költségeit, és mindössze 29 százalék gondolta úgy, hogy az AI fejlődését nem szabad környezetvédelmi szempontok miatt korlátozni. Ez az érték még az Egyesült Államokét és Nagy-Britanniáét is meghaladja — a magyar AI-attitűd tehát semmiképpen sem sorolható a korlátozások nélküli technológiai optimizmus kategóriájába.
Különösen tanulságos a technológiai függetlenség megítélése. A magyar válaszadók 66 százalékpontos nettó kedvezőséggel fogadták azt a politikai üzenetet, amely szerint Magyarországnak nem csupán mások technológiáit kellene fogyasztania, hanem saját AI-kapacitásokat kellene kiépítenie, és az európai AI-függetlenségről szóló üzenet is 64 százalékpontos pozitív eredményt ért el. Amikor azonban konkrétan választani kellett az európai technológiai önállóság és a legjobb amerikai AI-modellekhez való hozzáférés között, 44 százalék az amerikai eszközök hozzáférhetőségét részesítette előnyben, és csak 33 százalék az önálló európai infrastruktúrát. A látszólagos ellentmondást a kérdések eltérő megfogalmazása oldja fel: a technológiai függetlenség elvont célként széles támogatást élvez, de a támogatás csökken, amint annak konkrét költsége — a fejlettebb amerikai modellekről való lemondás — is megjelenik. Ismét egy gyakorlati szempontokra épülő, feltételes álláspont rajzolódik ki.
10. ábra. Politikai AI-üzenetek fogadtatása progresszív pártok potenciális szavazói körében (% „nagyon kedvező”). Forrás: Mandate Quarterly 5, 2026. június
A Tisza potenciális választóinak eredményei szintén a pragmatikus technológiai optimizmus értelmezését erősítik. Ebben a csoportban 31 százalék értékelte pozitívan és 23 százalék negatívan az AI jelenlegi társadalmi hatását, ami nettó 8 százalékpontos pozitív eredményt jelent. Az AI-t a nemzedék legnagyobb lehetőségeként bemutató optimista politikai üzenet a vizsgált pártválasztói csoportok közül a Tisza potenciális szavazói között érte el a legjobb relatív eredményét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez lett volna a csoport legnépszerűbb AI-üzenete: a „nagyon kedvező” értékelések alapján a munkavállalók védelméről szóló állítás teljesített a legerősebben. A Tisza potenciális választói tehát egyszerre mutatnak az átlagnál nagyobb nyitottságot az AI lehetőségei iránt, és támogatják azokat az intézkedéseket, amelyek megakadályoznák, hogy a munkáltatók az AI-ra hivatkozva csökkentsék a béreket vagy szüntessenek meg munkahelyeket. A technológiai fejlődés elfogadása itt is társadalmi védelemhez kapcsolódik: az AI nem önmagában pozitív vagy negatív, hanem annak függvényében válik elfogadhatóvá, hogy ki irányítja, mire használja, és ki viseli az alkalmazás költségeit.
A magyar eredmények összességében leginkább pragmatikus vagy feltételes optimizmusként írhatók le. A válaszadók nem utasítják el a mesterséges intelligenciát, rendszeresen használják az eszközeit, és támogatják a hazai technológiai kapacitások fejlesztését — miközben erős szabályozást, vállalati felelősségvállalást, környezeti korlátokat és munkavállalói védelmet várnak el. A magyar társadalom AI-hoz való viszonyában a technológiai nyitottság és a társadalmi gyanakvás nem egymást kizáró, hanem egymás mellett élő attitűdök.
